Djelem Djelem – a cigány zene s én

Nem titok hogy a tesomon keresztül felfedeztem a cigány zenét. Sok mást s felfedeztem rajta keresztül, pl. a magyar slágereket is, de a cigány zene teljesen más. Engem nemcsak a tánc vonz benne, hanem a szomorúság. Gyermek- s tini koromban suliban nem lehetet kimutatni szomorúságot. Aki megis megtette, az rögtön “gothic” volt, The Cure-t hallgatta, feketében öltözött, s fehérre festette az arcát. Az is vonzott egy darabig, hisz mindent amivel az ember kifejezés magát érdekesnek találtam s továbbá is annak találom. De nem annyira hogy úgyis öltözők. Amúgy elég türelmetlen tudtam lenni, s egyedül órákon keresztül cuccokat varrni, az nem volt a stílusom. Ámugy se volt olyan hű de szomorú, s a zenében pedig pont azt szerettem, könyvekben s filmekben egyébként is, vagy nagyon jó legyen a poén, vagy iszonyatosan szomorú legyen az egész.

Azt mondtak ez a magyar lélek. Mindenben megtalálod a szomorúságot. De még ráadásul úgy, hogy valahogyan megnyugtottja a lelked. Voltak régen Facebookon listák, ahol, lehet felfedezni mennyire vagy magyar, francia, stb. Az egyik pont arról szólt hogy tudod magyar vagy amikor temetőben ülsz haveraiddal, énekelsz a halálról s nagyon jól érzed magad közben. Van benne valami. Biztosan valamennyire közhely, de édesapámat, aki magyar volt, pont morbid viccekkel vigasztottam halál elött s nagyon élveszte. Édesanyám, aki nem magyar, elején nem tartotta ezt jó módszernek avagy ötletnek. Nem mondanám azt hogy az egész magyar nép depresszióban mászkál, de van egy bizonyos hozzáállás, ahol akár a legnagyobb tragédiában is lehet a poént látni s erőt venni ebből.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s